Tudom, megint egy megkésett post, de van mentségem. Egyrészt a pingvinek aranyosak, így jobb később mint soha, másrészt egy kérésnek teszek most eleget...
Szóval az Antarktiszon járunk, ahol igen hideg van. Annyira, hogy a csóró totyogó pingvinek is beleőrülnek és Queen meg Beach Boys nótákat nyomatnak 24 órában. Ez nem mellesleg egész jól megy nekik -mi mást is lehetne csinálni mínusz negyven fokban a jégen- amire meglehetősen büszkék. Viszont egyszercsak megszületik Topi, Norma Jean(gyk.: A szőke öngyi csaj) és Memphis(talán valami Chuck Berry dal?) fiaként. Topi karrierje a császárpingvin-kolóniában gyorsan derékba törik mivel a szerencsétlen nem tud énekelni, viszont szakasztott Flatley (komolyan, a srác valamilyen okból minden stílusú zenére azonnal rákezd steppelni). Persze nem csak engem kúrt fel agyilag, hogy a kis kelta tigris nem illik az antarktiszi pingvinek közé, fajtársai is kitagadták amiért minden ritmusérzéket nélkülözve lepogózta a szép jövő előtt álló ifi népdalkórust.
Perszehogy Topi hamar talál egyéb kevésbé jól sikerült kollégákat akikkel bemutathatja, hogy milyen menő csávó is a maga nemében. Nem is kellene neki más, itt el is temethetnénk, de az Antarktiszon nem eszik forrón a halat. Természetesen a romantikus szál itt sem maradhat ki (valaki mutatna nekem egy animációs filmet, ahol senki se akar megkefélni senkit?). Ezért miután kalandos -és leginkább hősies- száműzetéséből visszatér, elhozva a civilizációt otthonába, polgári engedetlenséget kicsikarva átveszi az erkölcsi vezetést. Talán a majdnem-csaját is lenyúlja a pasijától, de ebben már nem vagyok biztos.
Ja és van valami apa-fiú szál is a történetben. Folyton az az érzésem volt, hogy ennek valami fontos mondanivalója van, de én azt nem értettem.
